Fekete-ház - Csongrád

A Somogyi utcán haladva érünk el az angol romantika stílusában tervezett, saroktornyos Fekete házhoz. Nevét falának korábbi sötétszürke vakolatszínéről kapta. 1857-ben kereskedő - polgárháznak épült Gerster Károly tervei alapján. 1860 és 1865 között itt működött a belvárosi kaszinó. A Fekete ház évtizedek óta a Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának kiállítóhelye, illetve rendszeresen időszakos kiállítások otthona.

align= left A Fekete Ház Szeged belvárosában, a Somogyi és a Kelemen utca sarkán található. A Móra Ferenc Múzeum eme kiállítóhelye egyben otthont ad a múzeum Történeti Osztályának, valamint az iparművészeti és az irodalomtörténeti gyűjteménynek is.A XIX. században épült ház, mely nevét egykori, megfeketedett festéséről kapta, története során jelentős szerepet játszott Szeged politikai és irodalmi életében.

align= right A múzeum gondozásába 1980-ban került. Kiállításai 1985-ben nyíltak meg - a ház hosszasabb renoválása után. Jelenleg a Szeged társadalomtörténetét bemutató állandó kiállítás tekinthető meg az épületben; de a Fekete Ház alkalmanként időszaki kiállításokkal is szolgálja közönségét - leginkább történeti, ipartörténeti, irodalomtörténeti témákban.
További információk:
Fekete-Ház
Szeged Somogyi utca 13.
Tel: 36 (62) 425-033
  • 

    Csongrádi látnivalók

    • Fekete-ház - Csongrád

      Csongrád
      A Somogyi utcán haladva érünk el az angol romantika stílusában tervezett, saroktornyos Fekete házhoz. Nevét falának koráb...

    • Népművészeti Tájház - Csongrád

      Csongrád
      A házgyári emeletes épületek között szinte mementóként hat a városközpont tőszomszédságában meghagyott kis paraszth...

    
    1 |  
Település ismertető
  • Csongrád

    oldalunkat folyamatosan fejlesztjük. Ezen az oldalon rövidesen megtalálhatja látnivalóit, nevezetességeit, illet...

Szállások Csongrádon



és környékén